“Szemző Zsófi mostani kiállításának anyagát megismerve, bevallom, hogy először kétségeim támadtak az általa felvetett kérdések, így a décroissance vagy magyarul jobb híján nemnövekedésnek nevezett gondolat időszerűségével kapcsolatban. Hiszen a növekedés, legyen az a fogyasztás, a gazdasági teljesítmény vagy bármilyen egyéb növekedés kritikája, nem tűnt először relevánsnak egy olyan országban, ahol az én generációm alapélményévé vált az állandó megszorítás, a szociális és kulturális intézmények és terek folyamatos ellehetlenülése. És egyáltalán a recesszió.

Sőt, az egész décroissance mozgalom könnyen tűnhet abszurdnak. Nem minden alap nélkül gondoljuk néha a harmadik világ részének hazánkat, és évtizedek óta halljuk, és talán gondoljuk azt, hogy nem, Magyarországnak nem hogy lemondania kéne a növekedésről, hanem ösztöznie azt. Ez a gazdasági ösztönzés persze, ebben a térségben legalábbis, általában még több kizsákmányolást, a szociális és munkavállalói jogok elvételét, vagy éppen az egykulcsos adórendszer bevezetését jelenti. Félünk, hogy lemaradunk a fogyasztásban, a gazdasági növekedésben vagy a termelésben a környező államoktól, ezért minden lehetséges módon próbálunk egy munka és fogyasztásalapú gazdasági rendszert kialakítani és erősíteni.

Magyarországon ma tömegek, és teljes térségek számára maga a megélhetés jelent mindennapi problémát. Tehát könnyen azt gondolhatnánk, hogy ránk ez az egész történet nem vonatkozik. És igaz, hogy számunkra a növekedés csökkentése nem vállalás kérdése. hanem egy adott helyzet, amivel kezdenünk kell valamit. De ezen a ponton azt is észre kell vennünk, hogy se Szemző Zsófi, sem a nemnövekedés gondolata nem az életszínvonal vagy a boldogság elvetéséről beszél. Sokkal inkább arról, hogy a növekedés vagy a fogyasztás nem önmagában érték, és nem feltétele az egyéni vagy közösségi boldogulásunknak. Talán éppen gátja a társadalom önszervezésének, a szegénység, az éhezés és a munkanélküliség csökkentésének.

Serge Latouche francia közgazdász, a décroissance mozgalom egyik fő ideológus sem a gazdasági növekedést önmagában kritizálja. Sokkal inkább azt a mentális állapotot, mely a növekedést az élet minden területén fetisizálja. Egyébként ezt a felismerést látjuk a kiállításon szereplő munkákban is. Szemző Zsófi nem egyszerűen a gazdaságunkról, a torta felosztásáról beszél, hanem egy jóval általánosabb kérdésről. Latouche-t idézve: ,,Ha valaki azt hiszi, hogy egy véges világban létezhet végtelen növekedés, annak vagy elment az esze, vagy közgazdász".

És bár a gazdasági és szociális válságunk megoldására kétségtelenül szokatlan, és meglepő az a javaslat, vagy még inkább megközelítés, amivel itt találkozunk, nem gondolhatjuk, hogy egy mégoly szegény országban is, mint Magyarország, sőt éppen egy ilyen szegény országban ne tanulhatnánk ezekből a gondolatokból.

Így Szemző Zsófi kiállítása nem abban az értelemben társadalomkritikus, hogy aktuálpolitikai kérdésekre ad direkt válaszokat. Alternatívát, és inspiráló víziót nyújt, olyasmit tehát, aminek ma talán leginkább szenvedjük hiányát.” Pacsika Márton
"Szemző az európai ember reneszánsz kori „felfedezéseit” helyezi revízió alá. Kritikával illeti, amiért nem ismerte fel, hogy addigi ismereteit éppen gyarapíthatná, s ehelyett az addig nem létezőnek hitt, de számos oldalról nézve előremutató kultúrákat fejletlenebbnek és átalakítandónak tekintette. Amikor felfedezte Afrikát, Amerikát, Polinéziát stb., az ott élőket minden szempontból a saját képére próbálta formálni, a hiedelmeitől az életmódjáig, a lehető legerőszakosabb módszerekkel. A kolonizáció időszakában az egész világ térképét átrajzolták, számos természeti népet leigáztak, vagy leradíroztak. A nagy katasztrófák csak a Föld felszínét tarolták le, de a „civilizált” ember hatalmat akart és szerzett, azzal, hogy a Föld „vadnak” titulált kultúráit leigázta. Azóta is a Föld alapvető erőforrásait aknázza ki és éli fel, újratermelés nélkül.
Az emberiség reakciója lehetne, a felismerést követően, az ökológiai gazdálkodás, a fogyasztásminimalizálás, az újrafelhasználás, a fenntartható fejlődés ösztönzése, a születésszabályozás. A kommunikációs eszközök általánossá válásával a hasznos információ robbanásszerűen terjed, s globálisan határozza meg az ember eddigi viszonyát a világhoz. Azonban még a minőségi élet iránti vágy nem váltotta le a mennyiségi fejlődést. Az ember a többet-nagyobbat elv szerint él. A gazdasági növekedés folytonos vágya a fogyasztást is exponenciálisan maga után húzza, s az alternatív minimál-megoldások így háttérben és kisebbségben maradnak. A tudás felhalmozása és gyors elérhetősége a vártnál sokkal lassabban mozdítja meg a közgondolkodást, a fogyasztási szokásokat, a felesleges felhalmozás mértékét." Muladi Brigitta
http://www.indagaleria.hu/hu/kiallitasok/aktualis