Tati Erzsébet:Képkapcsolatok – Gyermekszemmel
Eric Binder, A. Király András és Szemző Zsófia kiállítása.
Inda Galéria, 2009. március 26.– április 18. Kurátor: Muladi Brigitta
„… a mi időnkben, egy mitikus korban mindannyian kimérák vagyunk, gépek és élőlények megszerkesztett és elméletbe foglalt hibridjei; egyszóval kiborgok. A kiborg a mi ontológiánk, politikánk forrása. A kiborg sűrített képmása képzeletnek és materiális valóságnak, a történelmi átalakulás lehetőségeit szervező két összeforrott középpontnak. A ‚nyugati‘ tudomány és politika hagyományaiban ... az élő szervezet és a gép közötti viszony mindig is egy határokért folyó harc volt. A határháború a termelés, a szaporodás és a képzelet területeiért folyik. (...) A kiborg egy posztgender világban élő teremtmény.“
Donna Haraway: Kyborg-kiáltvány
Vajon mi történik akkor, amikor Darwin üdülni megy, felfüggeszti munkáját, egy kis időre elfordítja tekintetét a fajok rendjéről? Amikor Darwin nyaral, a fajok fajtalankodnak – foglalhatnám össze röviden. Számomra ugyanis erről szól a Képkapcsolatok című kiállítás, ahol az első fogódzót Szemző Zsófia Darwin üdülése című rajzciklusa – furcsa teremtményeivel együtt – nyújtja. Képeken kívül (és belül) a legkülönfélébb dolgok kapcsolódnak egymáshoz, ahogy mindhárom művész reprezentációja – karakteresen eltérő módon – manifesztálja. Ami azonban még fontosabb, hogy bár egyik művész munkássága sem művészi előzmény nélküli, ők legkevésbé sem a művészet belvilágára reflektálnak, mintsem inkább a világ dolgaival foglalkoznak. Játékosan–komolyan.
Eric Binder valódi fenegyerek, laza, expresziv gesztussal, a gyerekrajzok tiszta színvilágával fest, újdadaista vehemenciával rakja össze, készíti szobrait-tárgyait. Míg tárgykollázsai nyilvánvaló hülyéskedések (legyen az stilizált, mint a beintő Mikulás – Xmass-Pogo, vagy naturalista mint a tükörtojás – Örökre friss tojások), festményei korántsem ilyen egyértelműek. Míg Binder élet- és tájképekre (Éjszakai út és eső, Ketten a tavon), művészetfilozófiára (Korszellem-szellemkor), vagy épp semmiségekre utaló, valamint lakonikus (Sejtek), puszta leírónak látszó képcímei (Hollók, denevérek és fekete szívek) divergensek, festésmódja egységes. Az Inda-beli kiállításon bemutatott képeinek címei, témái és stílusa ekképp ellentmondásos kavalkádot alkotva nevettetnek és tartanak fogva: lecsurgó festékek, elfolyó szemek, koponyák, léggömbök egyszerre képeznek teljesen konvencionális értelemben véve minőségi festészetet és mutatnak fityiszt a komoly kultúrának, kulturális hagyományoknak. A motívumok, a széles gesztusok és élénk színek ekképp távol esnek a graffiti-kultúrától, amelyhez a primer elevenség mégis hozzákapcsolja Binder képeit. Színes, önfeledt felvonulás az egész repertoir, Binder kineveti az összes komolyságot, az absztrakt expresszionizmust, a Zeitgeistet, de még a halált is. Az absztrakt festészet törvényeinek engedelmeskedő vidám színű képek valóságra utaló kódjai azonban meg is hökkentenek. A koponyát idéző kép tényleg koponyát is reprezentál – memento moriként – és valóban két stilizált figura ül magányosan a Ketten a tavon című képen.
A. Király András ugyanakkor már szinte fájdalmasan tetteti hülyének magát, nyers, vad vizuális világot állít elő, kezdve a sörre bukó méhecskétől (Bee-r), az asztalon ragadt halon (Space save) át a kezdő realistának álcázott Miami Horse Club című festményig. Installációi erőteljesen hatolnak művészi és kevésbé művészi terünkbe, provokálnak abszturditásukkal, kifordításukkal vagy éppen aránymódosításaikkal. Van a valósághoz valami furcsán felerősített viszonyuk (nemcsak a nyers színek, vagy a ready-made-ek felhasználása révén – melyek kézzelfoghatóan erős kapcsolódást jelentenek). Talán a beavatkozás akarása volna ez. Ha így van, ezt példázza, hogy A. Király András a kiállítás ideje alatt megfest egy képet a galériát befogadó ház belső, a lakók közös udvarának padozatára, hogy mintegy szőnyeggel barátságossá szelídítse a rideg köztes teret. A zöld „szőnyegre“ dekoratív mintaként festett kézi porolók kompozíciója szellemes múltidézés, erőszakmentes „public art“ és árnyalatnyi persziflázs. A mi jelenidőnk terébe való – ilyen játékos és egyben hatékony – beavatkozás motivációja, úgy gondolom, ténylegesen részt venni, beleszólni közös (és egyáltalán nem absztrakt és főleg nem „nagy“) dolgainkba. (Bindernél iróniával társul a valódi térbe való beavatkozás: pl. A dohányzásra kijelölt hely című festmény valóban piktogramként is funkcionál ábrázolása, címe és elhelyezése – az erkélyajtó mellett – révén.)
Szemző Zsófia vizuálisan ellenpontozza a két „rettenetes gyerek“ munkáit: ártatlannak tetteti magát, szépen rajzolgat, animál, miközben finom rajzolatú, és olykor festőiségű, mégis stilizált motívumaival – és nem kevésbé címeivel: Szervkereskedelem, Darwin üdülése – biopolitikai kérdésekre reflektál, és a tudományosságot kezdi ki. Előre láthatatlan változatosság című animációjában pl. tudományos névvel látja el teremtményeit (Machina prudentia, Machina imperator) – legyenek azok készek vagy újonnan kitaláltak. Másszor Darwin (nyilvánvalóan 19. századi) konstrukciójával játszik. Darwin, aki ma nagyon is aktuális, a fajok fejlődéstani rendszerét a kapitalista gazdaság játékszabályai szerint – mint a „természetes kiválasztódás“, „létért való küzdelem“ – alkotta meg. Szemző Zsófia vizuálisan és konceptuálisan szofisztikált munkái – virtuálisan – felborítják ezt a rendet, mintha az alkotó Pandora szelencéjét borítaná ki, ám a dobozkáról közben kiderül: játékszereket tartalmaz. Szemző Zsófia rajzolt tárgyainak és élőlényeinek arzenálja egyszerre idézi meg a „science“ és a „fiction“, azaz – manapság – a kiborgok világát.
Végül nem hagyható figyelmen kívül a kiállítás címének másik fele sem: a kurátor jól kitalálta ezt a „gyerek dolgot“: „Számos fiatal foglalkozik ma is a primer művészi megnyilvánulás, játékos forma vagy struktúra spontán (vagy annak látszó) kifejezésével“ – írja. A munkák azonban kapcsolódnak is meg nem is a gyermekvilághoz. Mondhatni, semmi gyermekszerűség nincs bennük, semmi elsődleges, semmi ártatlanság, semmi kezdetlegesség, vagy segítségre szorítkozó tapogatózó ügyetlenség; de mondhatni azt is, hogy minden gyermeki, hiszen túl azon, hogy a művészek – mint a gyermekek – kreatív emberek, a három alkotó megidézi a gyermekrajzok, a játékok elevenségét, a formálódás közvetlenségét.
Tatai Erzsébet