Polyák Levente

Indíték tematéka

Természet és kultúra szembenálló összekapcsolódása a nyugati gondolkodás egyik legfontosabb témája. Miközben az elmúlt évszázadok városfejlődése száműzte a természet legkülönfélébb megnyilvánulásait nagyvárosainkból, a természetes környezet nem tűnt el: lesben áll, és minden adandó alkalommal átveszi a hatalmat elhagyagolt területeinken és kulturális formáinkon, de a segítségünkre is siet, ha kiutakat keresünk.
A kortárs város üzletet csinál a kiútkeresésből: a szemétből épített, növényekkel beültetett mesterséges dombok vagy Sao Paolo égszínre festett falai mind a természet képével próbálják álcázni a természet kizsákmányolásának folyamatát vagy az egyenlőtlen társadalmat fenntartó határokat.
A természet ugyanakkor különböző értelmekben kisajátítható politikai érvként is jelen van az életünkben: miközben a fővárosba vándorlás gyakran a kétségbeesett vágyak megvalósulásának ígérete, a társadalmi szerepek is elképzelt és konstruált „természetes” karakterek mentén kerülnek kiosztásra. És mintha a természet ereje döntené hanyatlásba civilizációnk vívmányait is, legfejlettebb államformáinkat, és koptatná el ennek jeleit.
A természet más területeken is analógia marad gondolkodásunkban: a növények permakulturális együttélése megtermékenyíti a társadalmi rendről való gondolkodásunkat, a városi gyümölcslelőhelyek feltárása pedig mintát ad az önfenntartó életmód kísérleteihez.
Paradox módon, a természet akkor tér vissza a legnagyobb erővel, amikor a leginkább próbálunk megfeledkezni róla. Magunkba fordulva, a környezet zajait kizárva kezdjük meghallani testünk hangjait, és kezdjük érezni, ahogy a testünkbe nyomódnak környezetünk terhei.